|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 4 találat | lapozás: 1-4 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Fekete Márta 2009. május 23.Újabb szoborral gazdagodott Sepsiszentgyörgy. A Kós Károly Iskolacsoport főépülete előtt felavatták május 22-én a névadó bronz mellszobrát, Vargha Mihály alkotását. A talapzatot Fekete Márta építész tervezte, s mikóújfalusi mesterek faragták ki helyi andezitből. Avatóbeszédében Péter Sándor tanár elmondta, ha Kós a magaslatról balra tekint, ott van Kossuth Lajos, előtte áll gróf Mikó Imre, kissé jobbra Szent István királyunk, s a közelében II. Rákóczi Ferenc fejedelem. Az egybegyűlteket Kiss Imre igazgató és helyettese, Valeria Gheorghiu köszöntötte. Előbbi elmondta, annak az embernek állítanak szobrot, aki szellemével, magatartásával, munkásságával egy egész országrészt elvarázsolt. Kós Károly életútját Maria Pandele tanárnő ismertette, művét Péter Sándor méltatta. /Szekeres Attila: Kós Károly-szobrot avattak (Sepsiszentgyörgy). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 23./2010. június 30.Csíkszentmárton: nemcsak a gyönyörű központra érdemes figyelniSzentmárton és Csekefalva épített örökségét mutatta be Fekete Márta sepsiszentgyörgyi építész a helybélieknek június 29-én, kedden este a csíkszentmártoni sportközpontban rendezett falufórumon, Hargita Megye Tanácsa faluképvédelmi programjának keretében. Ezzel újabb állomásához érkezett az az előadás-sorozat, amely egy tavalyi felmérés eredményeit ismerteti az érintett települések lakóival. A tanulmány a megyei önkormányzat felkérésére készült, a hazai Országépítő Kós Károly Egyesület építészei a hagyományos székely építményeket vették számba 14 Hargita megyei településen. Elhangzott, hogy kevés község büszkélkedhet olyan központtal, mint Csíkszentmárton, ám azon kívül is számos értékes építmény található a településen. Az építész Szentmártonban 17 objektumot és 2 gazdaságot, a községhez tartozó Csekefalván pedig 25 épületet javasolt helyi védelemre. Ritkaságként említette a kétvedres kutat, amely fennmaradt, így még helyreállítható. A községben számos hagyományos építményt megőriztek, például a polgárias, vakolatdíszes vagy a középen kiugró részes, hosszú tornácos házakat. Hasonlóképpen, számos székely kapu is fennmaradt. Nagyon sok a díszes ablak is, ezek és a tornácok díszítései is mutatják, hogy hajdanán presztízskérdés volt jó mesteremberrel végeztetni a munkát, míg manapság sokan a minták egyszerűségére törekszenek, mert sajnos a könnyű és gyors pénzszerzés a cél, mutatott rá Fekete Márta, aki szerint nem elég törvénnyel védeni az épített örökséget, ehhez a közösség akarata is szükséges. Az önkormányzatok adókedvezményekkel ösztönözhetik az építkezőket arra, hogy tájba illő házakat építsenek. Gergely András polgármester angliai példát hozott fel: az ott lakók nagyon büszkék regionális sajátosságaikra, és megbecsülik saját építészeti stílusukat. Fekete Márta javaslatokat tett építészeti szabályozásokra, ezeket a polgármester a tanács elé terjeszti, hogy belefoglalják a község következő általános rendezési tervébe. Végül Fülöp Otília, a megyei tanács főépítésze átadta Gergely Andrásnak a Székely ház című kiadványt, amelyet az Országépítő Kós Károly Egyesület és a Kós Károly Egyesülés adott ki, és terjesztését felkarolta a megyei önkormányzat – eszerint minden Hargita megyei polgármester kap egy-egy példányt, hogy aki építkezni akar az illető településen, az ötletet meríthessen belőle. Eddig Csíkszentimrén és Csíkszentmártonban tartottak előadást építészek, hogy felhívják a lakosság figyelmét épített örökségünkre. A szakemberek képekkel szemléltetik közlendőjüket, a munkaanyag minden helyszínen az előadás idején és utána két hétig tekinthető meg. Kéthetente újabb településen mutatnak be tanulmányt az illető községről. A következő állomás Kápolnásfalu, majd Gyergyóremetén, Kászonjakabfalván, Tusnádon, Székelykeresztúron, Csíkdánfalván, Csíkszentléleken, Gyergyótölgyesen, Gyergyóditróban, Lövétén, Siménfalván és Farkaslakán tartanak előadást. erdon.ro 2015. április 16.Értékmentés ZalánpatakonNem csak a táji és épített örökséget mérték fel Zalánpatakon, a Kálnoky Alapítvány által 2014-ben kezdeményezett kutatással azt is megvizsgálták, hogy az elszigetelt, elöregedő erdővidéki zsákfaluban milyen gondokkal, illetve lehetőségekkel számolnak – hangzott el tegnap a szakemberek sepsiszentgyörgyi beszámolóján. Építészek, gazdaságfejlesztők úgy vélik, Zalánpatak egy kis csoda, ám a települést, illetve közösségét csak úgy lehet éltetni, ha sikerül helyben tartani a fiatalokat, ha az ott élők javukra tudják fordítani a rendkívüli természeti adottságokat. Tudatosítani kell a helyi közösségben, hogy legnagyobb erőforrásuk a táj – nyomatékosították –, sőt, esetükben még a zártság, a térerő hiánya is értéket jelent. Gróf Kálnoky Tibor bevezetőjében elmondta: alapítványuk kezdeményezte, nézzék meg közelről Zalánpatak valódi arcát, olyan felméréséket készíttettek, amelyek megmutatják a pici település igazi értékeit, a szakemberek megvizsgálták a tájat és az épített örökséget, illetve a szociális, közösségfejlesztési lehetőségeket is. Ezt a folyamatot Károly herceg kezdeményezte azért, hogy a Zalánpatakon élők helyben maradhassanak, találjanak megélhetési lehetőséget. Magyarósi Imola, a Kálnoky Alapítvány ügyvezető igazgatója leszögezte, nagyon fontos, hogy projektjüket a zalánpataki közösség sajátjának érezze. Már István, a Székelygyümölcs Egyesület elnöke a helybéli vidékfejlesztési lehetőségeket részletezte, megjegyezve, minden erdélyi falu egy sajátosság, ugyanakkor számukra nagyon fontos, hogy megismerjék, hogyan gondolkodnak a helyi emberek. Miként mindenhol Erdélyben, itt is nagy gond a kilátástalanság, de Lázár Lászlóval házról házra járva azt is felismerték, a zalánpatakiak nyitottak a változtatásra, a közösség gazdasági értelemben is fejleszthető. A székelyföldi térségfejlesztési és kalákaszervező munkáiról jól ismert Herczeg Ágnes budapesti tájépítész leszögezte: ennek a régiónak legnagyobb erőforrása a táj, ám az erőteljesen erodálódik, ez a tájban élő közösség lelkiállapotával függ össze. A zalánpatakiak tájművelés és tájhasználat terén olyan ősi tudással rendelkeznek, ami igen ritka, és európai értéknek számít. A táji örökségvédelmi tanulmány célja, hogy segítsen a zalánpatakiaknak a boldogulásban, miközben kérdéses, ki élteti tovább a jövőben ezt a tájat? Egyelőre még lehet a helyiek nagy tudására támaszkodni, ám a település demográfiai képe öregedő népességet, elvándorló fiatalokat és betelepedő nyugdíjasokat mutat – magyarázta. Nagyon szép, erdőterületekkel, csodálatos természeti értékekkel övezett faluról van szó, ahol fellelhetőek a „turizmus nyomai”, de az idegenforgalom egészségesen, nagyon ökologikusan tovább fejleszthető. Herczeg Ágnes egyetért a rendezvényen felszólaló Tamás Sándor megyeitanács-elnökkel abban, hogy aszfaltozott útra nincs szükség, viszont annál fontosabb az utak közösségi karbantartása. Nagy baj lenne – vélekedett a tájépítész –, ha bezárna az óvoda és az iskola, ugyanakkor az is probléma, hogy a falu közösségének nincs „vezetettsége”, ez a hiányosság különösen fájdalmas lelki, hitbéli téren. Szembesültek ugyanakkor a közösség kultúrára való igényével is. Közös jövőkép megalkotása a feladat, egyetlen szereplő sem hagyható ki, alapvető kérdés a fiatalok megtartása. A táj a közösség tükre – hangoztatta –, a közösség, a székely ember műveli, élteti a tájat. Jövőre vonatkozó cél, hogy Zalánpatak élő faluként maradjon meg, „most a határon vagyunk” – hangsúlyozta Herczeg Ágnes. A zalánpataki faluképvédelem tekintetében az utolsó órában vagyunk – nyomatékosította a település építészeti értékeit bemutató Fekete Márta. A sepsiszentgyörgyi építész elmondta, minden épületről adatlapot készítettek, majd negatív példákra, olyan megváltoztatott épületekre hívta fel a figyelmet, amelyeket „normális esetben” le kellene bontatni. Példa értékűnek tartja a Kálnoky Tibor által helyreállított épületegyüttest, ugyanakkor úgy véli, legfontosabb a tudatosítás. A falukép akkor védhető meg, ha azt a helyi közösség is akarja – összegezett. A zalánpataki huszonkét esztendős Préda Barna helytörténeti monográfiáját ismertette, majd Kálnoky Tibor zárszavában kifejtette, tanulmányaik akkor hatásosak, ha következtetéseiket a zalánpatakiak elfogadják, belátják, ezáltal javíthatnak életükön. Hozzátette: lejárt a felmérés ideje, következik a cselekvés ideje. Mózes László Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. február 7.Minden faluban van egy lila házÉrtékelni és értékesíteni kell a bikfalvi unikumot „Minden faluban van egy lila ház…” – mondta a kilencvenes évek közepén egy magyarországi főépítész, utalva a hagyományos faluképek változására, és a lakóházak nem mindig ízléses átalakítására. A kúriák földjének egyik gyöngyszeme, a kis hegylábi falu jellegzetes arculata is folyamatosan változik. De vajon vigyáz-e valaki arra, hogy ez az eredeti település megőrizze a javát, jellegzetes értékeit, netán azt értékesítse is turisztikai szempontból? Kihasználja-e Bikfalva saját potenciálját, és látják-e lakói, hogy milyen kincs van a kezükben, tulajdonukban? Ezt firtattuk a falu meghatározó személyiségeinek a segítségével. – Bikfalvát korán felfedezték. A harmincas években Kós Károly és Gödri Ferenc szentgyörgyi polgármester hasonnevű, képzőművész fia együtt járták a vidéket az udvarházakat fotózva, majd Kónya Ádám lett figyelmes rá, az ötvenes–hatvanas években készített diapozitívjai ma igazi értéket jelentenek a restaurálások alkalmával. 1975-ben a Székely Nemzeti Múzeum évkönyvében, az Alutában hosszabb cikket is megjelentetett, térképvázlaton jelölve a kúriákat. Aztán a nyolcvanas években Zakariás Attila műépítész és csapata mérte fel a népi építészeti értékeket. A 90-es évek végén az első Orbán-kormány kiterjesztette a műemlékek számbavételére, felújítására indított Nemzeti Örökség Programját a határon túli területekre is. Az erdélyi települési értékfelmérés mintaprojektje (azaz az értékes épületek és objektumok összeírása, lerajzolása) – melyet a sepsiszentgyörgyi „M Műhely” munkatársai végeztek el – épp Bikfalván valósult meg. Sajnos ezek az anyagok nem kerültek az önkormányzat tulajdonába, hogy a helyi értékekre felhívják a község vezetőinek a figyelmét, így a megkezdett tevékenységeket folytatva, 2009-ben a megyei tanács támogatásával indítottuk útjára a Bikfalvi Faluképvédelmi Programot, melynek során több régi – 18–19. századi – kapu helyreállítását, az egykori díszítőfestések restaurálását végeztük el a Keöpeczi Sebestyén József Műemlékvédő Társasággal együttműködve. Egy ökofalu létesítésének esélye Várallyay Réka budapesti művészettörténészt – aki a fentieket elmondta – szentgyörgyi képzőművész férjével, Péter Alpárral már jó pár éve befogadta a falu és a Koréh–Dénes-kúria, melyen azóta is akad munka, de legalább jó kezekben van, ez ugyanis nem éppen mindegyik kúriáról mondható el. Nem könnyű egy régi ház tulajdonosának lenni, sem abban lakni, ismeri el a háromgyermekes anyukaként tevékenykedő Réka, aki kétéves magyarországi tartózkodás után nemrég költözött vissza Bikfalvára családjával. Távollétük alatt, illetve azért is, mert az egymás után érkező gyermekek átszervezték a család életét, lelassult az értékmentés, amelynek Réka volt a motorja, de most újra tele vannak tervekkel. – Sok gyermek született a faluban az elmúlt években, sok fiatal gazdálkodik itt, reméljük, lesz kivel szervezkedni – mondta. – Nyitott kapuk napját tervezzük késő tavasszal, amikor minden kúriát meg lehetne látogatni, és folytatnánk a Bikfalvi Kincses Vásár nevű rendezvényt is, ahol gyerekprogramok mellett a helyi kézművesek és termelők kínálnák portékáikat. Férjem tevékenysége által a kortárs képzőművészeti életbe is bekapcsoljuk a falut, hiszen már többször megszerveztük a bikfalvi Naptelepet, a nemzetközi természetművészeti alkotótábort. Bikfalvi háztulajdonosokkal évekkel ezelőtt létrehoztuk az Erdélyi Művészet és Örökség Egyesületet, melynek egyik célja a település értékeinek felkarolása. De elsősorban az élő, jó közösség megteremtése a cél, ez az alapja mindennek. Sok felelősségteljesen gondolkodó ember él itt, akár egy ökofalu létesítésének is lenne esélye, az pedig mindenütt a világon sok látogatót vonz. Arról már mi is írtunk, hogy Bikfalvát az UNESCO világörökségi listájára is felterjesztenék, így arra kérdeztünk rá, hogy mit nyerne a falu ezzel a státussal. – A világörökségi listára felkerülni nagyon nehéz, több feltételnek kell megfelelni, de megérné. A település elismert rangra emelkedne, jelentősebb lenne a publicitása a nemzetközi felületeken is. A nem magyar turisták Erdélyből csak Drakulát ismerik, így viszont be lehetne építeni a köztudatba az erdélyi lófő székelyek kultúráját, életformáját is. Ez természetesen anyagi hasznot is jelentene a településnek, a turizmusnak és az a köré épülő kulturális programoknak köszönhetően. És nem elhanyagolandó szempont, hogy rendezett, szép környezetben, ahol az értékeket elismerik és gondozzák, sokkal szívesebben él mindenki. Van-e még elkótyavetyélni való? Ha Bikfalván jár az ember, és nemcsak látni szeretne, hanem hallani is, nem kerülheti el a Kerezsi házaspár házát. Nyugdíjasok lévén Kerezsiék erős kézzel irányítják a falu kulturális életét, nem hagyják azt ellanyhulni, komolyzene-fesztiválokat szerveznek, de egy kisebb múzeumi gyűjteményt is összehoztak, amelyeket most – a kultúrház felújítása miatt – házuk padlásán őrizgetnek jobb időkre. A kúriák tudóiként is őket ajánlották figyelmünkbe. Őket hallgatni felér egy időutazással, évszázados dolgok tűnnek át a mába, szövődnek múlt sorsok a jelenlevőkével. Nem véletlenül ők is egy kúriában laknak, melyet saját kezük munkájával újítottak fel több mint tíz év alatt, míg városi hétköznapjaikat maguk mögött hagyva az mindennapjaik színtere lett. Együtt leltároztuk Bikfalva legfőbb látványosságát, a még megmaradt 24 udvarházból a fontosabbakat. A Zsigmond-kúria (18. sz.) lakatlan, de tulajdonosa rendben tartja és úgy újította fel, hogy meghagyta eredeti építészeti sajátosságait, az 1793-ban épült műemlék Simon-kúriát tulajdonosaik egy hozzáértő cég segítségével újították fel, így megmenekült a pusztulástól. A Komán-kúriát (17–19. sz) olyan tulajdonos birtokolja, akinek hobbija a régi házak megmentése és felújítása, ma szebb, mint új korában, tehát ez is jó kezekben van. A Zöld Diófa panzió tulajdonosa is az egykori családi kúriát (Zátyi-kúria, 1802) újította fel, a szállóvendégek egyik első találkozása tehát egy hiteles udvarházzal történik. A Koréh–Dénes-kúriában (17–18. sz.) Várallyay Réka és Péter Alpár laknak, nekik nem kellett elmagyarázni az épület eredetiségében rejlő értéket. A történelem szempontjából leghíresebb épület, Simonyi óbester kúriája (18. sz.) jelenleg eladó, de nagyon romos állapotban van. A Vén Ábrahám-kúriának (18. sz) egykori íves oromzatát a földrengések okozta károk miatt megváltoztatták, és a tornácot is beüvegezték, de tömegében őrzi eredeti formáját. A főút mellett álló Jantsó-kúriát egyszer állítólag megvette volna egy kanadai magyar, annyit adott volna, amennyit kértek, de nem adták el. Még áll a lábán, fedeles kőkapujával együtt, de az egyre növekvő kamionforgalom miatt már nem sokáig. A mellette levő ház tornácát bádoggal fedte új tulajdonosa, ez elég elrettentő példa, de van rosszabb is: a Böjthe–Cseke-kúriát (1868) az ortodox egyház szerezte meg parókiának, híre-hamva sem maradt eredeti jellegének. – A mienk 1805-ben épült, Török György annak idején a község jegyzője volt, aki az erkölcsi bizonyítványokat állította ki a volt határőrkatonáknak, akik itt telket kaptak, építkeztek és állatokat tartottak – mesélte Kerezsi János tanár úr. Menteni kellene, ami van, ebben egyetértünk, ehhez az a javaslata lenne a tanár úrnak, hogy a polgármester építtessen terelő utat, mert a sóderrel, fával megrakodott teherautók nagyon sok kárt tesznek a házak szerkezetében, idő előtti romlásukat okozván. Mindemellett legalább olyan szükségesnek látja az emberek nevelését is, hiszen az autentikus falusi környezethez, amelyért a turista fizetne, nem föltétlenül tartozik hozzá az iskolások által eldobált kiflis papír, tejes doboz, vagy a kocsmatöltelékek által elhajigált üveg a sáncban. És nem kellene bugyi rózsaszínű meg türkiz zöld házak festését engedélyezni a faluban… – Elképzelhető lenne még egy kicsi ajándékbolt is, ahol a helyi kézművesek termékeit árulnák, hiszen van keramikus, fafaragó, nemezelő, textilfestő és csempekészítő is a faluban, érdeklődés is lenne rá, csakúgy, mint a Kultúrházban felállított helytörténeti kiállításokra – sorolta ötleteit Kerezsi János. – Régi bikfalvi fotók gyűjteményét, varrottasokat, kézimunkákat és 300 hímes tojást is őrizgetünk. Rengeteg magyarországi csoport fordul meg a faluban, akik igen felkészülten jönnek, szinte többet tudnak a faluról, mint a helybeliek, de egy turisztikai ügynök ploieșt-i, galaci csoportokat is hozott, akik nagyon érdeklődőnek bizonyultak, ez utóbbiak még az erdei iskola-programot is itt bonyolítják egy panzióban. De jönnek a szentgyörgyi iskolások is rendszeresen. Eladó udvarház már nem nagyon van, de árván maradt két teljesen felszerelt kovácsműhely a faluban, jó volna megtartani őket a falunak, és sajnos az elemi iskola műemlék épülete is romlik – egyik testvére a másiknak, és mind várja a szebb holnapot. A készülődés megtörtént Sok éve már, hogy vizsgálják Bikfalva építészeti értékeit. A sok felmérés összegzéseként az uzoni polgármesteri hivatal megrendelésére Fekete Márta építészmérnök és kollegái összeállították a helyi értékvédelmi javaslatot, és át is adták annak a bukaresti cégnek, ami Uzon község általános településrendezési tervét készíti. Ehhez 2012-ben budapesti tájépítészek a falu tájképi elemeinek megőrzésre méltó részleteivel is kiegészítették az értékkatalógust. A legnagyobb elvárásokat természetesen Ráduly István polgármester felé támasztják a falu lakói, de a szakemberek is. Őt arról faggattuk, mit kezd ezzel a felelősséggel, hogyan látja a bikfalvi turizmus kérdését. – Azt kell látni, hogy itt nemcsak a panziós nyer, a vendégek ki vannak éhezve a finom házi tejre, sajtra, pityókás kenyérre, pálinkára, és feltarisznyálnak belőle, amikor hazamennek – vágott bele az elöljáró. – De a turizmus megfelelő infrastruktúra nélkül nem működik, és az önkormányzat feladata, hogy megteremtse az általános infrastruktúrát (szennyvízhálózat, utak karbantartása), és el is adja ezt a potenciált, népszerűsítve a megfelelő fórumokon, és rendezvényeket szervezve az idelátogatóknak. Egészen friss kiadványunk a háromnyelvű turistatérkép a község és környékének látnivalóival, és jóváhagyta a helyi tanács egy kúria megvásárlását is, hogy falumúzeumot alakítsunk ki benne. Háromnyelvű információs táblák kihelyezését tervezzük a Csigavárhoz és más kilátópontokhoz is a környéken. – Séta a kúriák földjén című pályázatunkat sajnos 2013-ban elvesztettük, de nem adjuk fel – állítja Ráduly polgármester. – Az UNESCO világörökségi listájára való felvételhez nagyon szakszerű, kétnyelvű dokumentációt kell összeállítani és benyújtani a kulturális minisztériumba, ennek az értéke 100 ezer lej, amit nem tudunk kigazdálkodni, így várjuk a megyei tanács segítségét, hiszen Tamás Sándor elnök úr meglátása szerint is a megyében Bikfalva és Zalánpatak képviseli a legautentikusabb turisztikai értékeket. Értékközpontú településrendezési tervünket már az összes illetékes minisztérium jóváhagyta, de a végső szót a megyei tanácsnak kell kimondania, reméljük, ez is még az idén megtörténik. Viszont amíg a PUG-ot (Általános településrendezési terv – szerk. megj.) nem fogadják el, addig arra sincs eszközünk, hogy megakadályozzuk a falukép-rontást, az oda nem illő építményeket, majd csak arra lapozva hozhat ilyen irányú tiltást a helyi tanács. Bodor Tünde Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) lapozás: 1-4
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
